10 ismerkedési tanács a nyaralások idejére

Az üdülések során az egyedülállóknak épp úgy lehetőségük van ismerkedni, mint bármely más hétköznapi helyzetben. Természetesen ez attól is függ, hogy milyen típusú utazást választanak, hogy külföldön vagy itthon nyaralnak. Ilyenkor persze a könnyedebb, romantikus kalandok kerülnek előtérbe, amikből ritkán alakulnak ki hosszú távú kötődések. Ugyanakkor megvan az esélye, hogy az ismerkedés folytatódik, és kialakul belőle egy otthon is működő párkapcsolat. A Randivonal.hu társkereső oldal szakértői összegyűjtöttek pár tippet, hogyan érdemes ilyenkor ismerkedni.

10_nyaralas.jpg

1. Mérlegelj a helyszínen

Nem mindegy, hogy egy éjszakai bárban vagy egy utazási iroda által szervezett programon kezdesz bele az ismerkedésbe. Az említett példákon nem is kell sokat magyarázni, hiszen egy átmúlatott éjszakában a pillanat heve dominál, ellentétben egy kirándulással, ahova már eleve a hasonló érdeklődés miatt mentetek el mindketten, így ez közelebb hozhat titeket egymáshoz.

2. Okosan irányítsd magadra a figyelmet

A domináns viselkedés és az erőltetett figyelemfelkeltés inkább az ellenkező hatást válthatja ki a kiszemeltedből. Persze valahogy jelezned kell, hogy nyitott vagy az ismerkedésre, ezért érdemes szemkontaktussal indítani, és bátran megszólítani az illetőt. A félénkebbek is átléphetnek a gátlásaikon, mert egy nyaraláson mindenki sokkal nyitottabb, és az idegen környezet is nyújthat támpontot a kérdésekhez.

3. Felejtsd el a csordaszellemet

Már több kutatásról is tudunk, amiben egyértelműen bebizonyították, hogy hiába ül 4-5 szép lány egyedül az asztalnál, a férfiak csak akkor bátorodnak fel a megszólításra, ha a kiszemeltjüket épp egyedül látják. Ez a szabály fordított esetben is fennállhat, ezért érdemes figyelmesnek lenni, és kicsit leszakadni a társaságtól, hogy gördülékenyebb legyen az első közös pillanat.

4. Vállalj be programokat

Akárhova készülsz nyaralni, valószínűleg a helyszínen több programlehetőség is lesz, például kirándulások, gasztro élmények vagy sportosabb programok. Itt az idő, hogy kilépj a komfortzónádból, és kipróbálj olyan dolgokat, amiket otthon nem tennél meg. Nem kell egyből bungee jumpingolni, de például egy vezetett vízi program – például a sárkányhajózás – remek ismerkedési lehetőséget rejt magában. Kalandra fel!

5. Legyél reális

Mielőtt magával ragadna a hév, hogy megismerkedtél egy szimpatikus idegennel, ne felejtsd el, hogy ő ettől még továbbra is egy idegen. Biztos felbolygatja a lelked a könnyedség és a hirtelen jött flört minden pozitív hatása, de még akkor is legyél óvatos, ha az illetőt körülveszi egy baráti társaság. Idő kell, hogy megismerj egy embert, és erre egy hét még átlagos körülmények között is kevés.

6. Maradj titokzatos

Mindig tartsd észben, hogy nem kell mindenféle személyes információt megosztanod magadról. Például, ha megkérdezi, hogy hol laksz, akkor elég, ha a környéket megemlíted. Ugyanígy érdemes figyelni rá, hogy ne told túl magad a másiknak, mert tolakodónak és nyomulósnak fog hatni. Persze nem kell felvenned egy másik személyiséget, és semmiképpen se játszd meg magad. Ha túlságosan elrugaszkodsz önmagadtól már eleve egy hamis képre fog épülni a kapcsolat.

7. Ne vetítsd ki rögtön az elképzeléseid

Mindenki fejében él egy kép a tökéletes társról, és itt most nem a felszínes tulajdonságokról beszélünk, mint a haja meg a szeme színe. Sőt! Nem is arról van szó, hogy legyen kedves, törődő és vicces. Az álomkép, amit mindenki dédelget magában sokkal inkább egy érzés, amit megpróbál kivetíteni a potenciális partnerre. Eleinte inkább csak éld meg a helyzet minden kellemes pillanatát.

8. Gondold át a folytatást

A nyaralás vége felé már végigfuthat rajtad is a melankólia, mert egyrészt vége a pihenőnek, másrészt megismertél valakit, akivel szívesen folytatnád az ismerkedést otthonról is, de erre nem biztos, hogy lesz lehetőséged. Ha már eleve tudod, hogy több száz vagy ezer kilométerre lesztek egymástól, akkor a fájdalom ellenére is jobb előre tisztázni magadban, hogy nem mindig jut happy end.

9. Mit tegyél, ha hazaértél

Kipakoltad a szennyest, helyére kerültek a kütyük, de lélekben még a nyaralás helyszínén jársz? Ilyenkor természetes, hogy próbálod feldolgozni a történteket, és a folytatáson gondolkodsz. Akár felvettétek egymással a kapcsolatot a neten, akár nem, minél előbb próbálj meg visszazökkeni a jelenbe, és a hétköznapi dolgaidhoz. Így a másik sem fogja úgy érezni, hogy immáron ő lett az életed egyetlen értelme. Ha meg nem is beszéltek tovább egymással, akkor meg pláne találj vissza a hétköznapok öröméhez.

10. Vond le a tanulságokat

Egy nyaralás románca, ha nem is lett belőle kapcsolat és fájt az elválás, később akkor is megmarad jó tapasztalatnak, és a „lesz mit mesélni az unokáknak” típusú élménynek. Egy ilyen ismerkedési lehetőségből is rengeteg értékes és hasznos érzéssel leszel gazdagabb, amik végül elvezetnek majd az igazi társhoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://onlinetarskereses.blog.hu/api/trackback/id/tr6014979998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Az online társkeresésről csak komolyan

Érdekességek az online társkeresés világából.

Friss topikok

süti beállítások módosítása