A nők felszabadultak, a férfiak csalódottak a válás után
A férfiak számára a válás utáni, a nőknek az előtti időszak a fájdalmasabb

Évente több mint 20 ezer válást tartanak nyilván hazánkban, aminek köszönhetően a kétezres évek közepe óta már több elvált vagy egyedülálló felnőtt él az országban, mint házas. Míg az elvált nők nagy része leginkább felszabadultságot érez válását követően, a férfiaknál inkább a csalódottság és a magány dominál – derült ki az Újszerelem.hu társkereső oldal legújabb felméréséből, melyben több mint ezer elvált társkereső osztotta meg tapasztalatait az oldal üzemeltetőivel.

divorce460.jpg

Egy házasságot lezárni nem könnyű (főleg ha gyerekek is vannak), azonban tudjuk, hogy a válásnál már csak egy nagyobb kihívás van: hogyan folytassuk az életünket? S persze nem utolsó sorban hogyan találhatunk egy új partnert magunk mellé? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az online felmérés.

A válások jelentős részében gyerek is érintett – Magyarországon minden harmadik gyermek megéli élete során a szülei párkapcsolatának megszűnését. Fontos tehát, hogyan tekintünk a válásban érintett gyerekekre. A felmérésben résztvevő nők kétharmada, míg a férfiak háromnegyede értett azzal egyet, hogy a közös gyermek mindig megsínyli a válást. Úgy tűnik tehát, hogy a szülők eleve belekalkulálják a válás „árába” a gyerek sérülését, traumáját. Ezzel pedig sok esetben bűntudatot, lelkiismeret furdalást keltenek magukban és a másikban, mi több, nem egyszer a válási folyamat elhúzódását is előidézik (a gyerek miatt meggondolják magukat vagy elodázzák a megromlott párkapcsolat lezárását).

Az Újszerelem.hu kutatásában részt vett Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő szerint nagyon fontos hogy a szülők tisztában legyenek azzal, hogy a válás nem feltétlenül súlyos trauma a gyereknek. A válás minősége, a viták, konfliktusok száma és minősége, a válással együtt járó függő helyzetek okozta bizonytalanság és kiszolgáltatottság időtartama a meghatározó számukra. Ha azonban a szülők oda tudnak figyelni a gyerekük szükségleteire és érdekeire, akár pozitív üzeneteket is taníthatnak a gyereküknek a válással: együttműködésről, erőszakmentes konfliktusfeloldásról, vitarendezésről. Ennek felismerése segítheti a szülőket a válás miatt bűntudatuk leküzdésében és megerősítheti őket abban, hogy az tud elég jó szülője lenni a gyerekének, aki jól érzi magát a bőrében, párkapcsolatában.

A kutatás eredményeiből kiderül, hogy a férfiak legtöbbször magányos farkasként próbálnak megküzdeni a házasság felbomlásának traumájával. A kérdőívet kitöltő férfiak 40%-a egyáltalán nem fordult segítségért, tanácsért sem környezetéhez, sem szakemberhez válása idején. A nők jóval gyakrabban vesznek igénybe segítőt, de legtöbb esetben ők sem szakemberhez (pszichológushoz, ügyvédhez), hanem családtagokhoz, barátokhoz fordulnak ilyen esetben.

„Ezek az adatok azért is elgondolkodtatók, mert a segítők jelentősen le tudnák rövidíteni a házasság lezárása miatti gyász időszakát, támogatást tudnának adni az érintetteknek a válási krízis feldolgozásában, és abban is, hogy hamarabb találjon vissza az érintett egy harmonikus felnőtt párkapcsolatba” – teszi hozzá Gyurkó Szilvia, a Rám is gondoljatok – a gyerekközpontú válás lépései c. könyv szerzője.

A nők leginkább a felszabadultságot, a férfiak inkább a csalódottságot és a magányt említik meg legelső helyen válásukat követően. A nők sokkal optimistábbak, náluk jóval magasabb azok aránya, akik örömmel és várakozva néznek a jövő elé. „Ezek az adatok megerősítik azokat a nemzetközi vizsgálati eredményeket, amelyek szerint a válás előtti időszakot a nők élik meg küzdelmesebbnek és fájdalmasabbnak, míg a férfiak általában a válás után vannak rosszabbul. Nagyon fontos lenne, ha erre maguk az érintettek is oda tudnának figyelni. A szívinfarktus, más betegségek és lelki problémák aránya ugyanis ugrásszerűen megnő a frissen elvált férfiak körében” – hívja fel a figyelmet a veszélyekre Gyurkó Szilvia.

Nem az a kérdés tehát, hogy elváljunk-e vagy sem, hanem hogy hogyan rendezzük életünk kisebb-nagyobb kríziseit, hogyan figyelhetünk oda a gyerekeinkre minden élethelyzetben, s nem utolsó sorban hogyan vehetjük sikeresen azokat az akadályokat, amiken átlépve egy boldogabb és kiegyensúlyozottabb jövő várhat ránk.

A bejegyzés trackback címe:

https://onlinetarskereses.blog.hu/api/trackback/id/tr597770070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Az online társkeresésről csak komolyan

Érdekességek az online társkeresés világából.

Friss topikok

süti beállítások módosítása